Címlap Alkotók Mindenkinek jár az alkotás öröme!

Foltvarrók a Meleghengerműből

Korábban magányos műfajnak képzeltem a varrást, mondván, hogy vagy a tűre és az öltésre figyel az ember, vagy a világ zajaira. A foltvarrók rácáfoltak a feltételezésemre, amikor is egy ragyogó, őszi szombat délelőttön megtöltötték a rácalmási művelődési ház nagytermét.

 

Miközben pontosan, de óvatosan bujkált át tű a kezekben tartott anyagon, jókedvű duruzsolás adta meg az alaphangot a közös munkához.  A találkozóra Arnóczky Ilona, a rácalmási Cikk-cakk Foltvarró Klub vezetője hívta meg a környék alkotó közösségeit. Megnyitó köszöntőjében megjegyezte, a nőknek is „kijár” az alkotás joga és öröme.  Ebben a lélekmelengető légkörben találkoztam a Meleghengerműhöz kötődő foltvarrókkal.

Mindig is vonzódott a varráshoz vonzódott Klamp Istvánné, aki minőségellenőrként dolgozik a gyárban:

– Fehérnemű-készítőnek tanultam, és varrónőként dolgoztam a Fékonban. Ma­gasabb fizetésért, a jobb meg­élhetésért jöt­tem át a vasműbe dolgozni. Úgy gondolom, más az életcél, amit hobbiként kezelek, és más a megélhetés, amit a munka teremt meg. A foltvarrással öt évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni, a Meleghengerműből többen járunk össze egy csapatba. Ötleteket adunk egymásnak, varrunk és barátkozunk – magyarázta az ipari környezetből a pasztellszínű anyagok közé való „hazatérést”. – Legnagyobb örömöm volt a sógornőmnek varrt táska, amit már teljesen egyedül készítettem el.

A legapróbb részletekig pontosan illesztett minták keltek új éltre a rácalmási alkalmi kiállításon kifüggesztett takarókon. Mindenütt textilből, azaz maradék anyagokból, foltnak valókból készült személyes használati tárgyakat láthatott a nézelődő. Különféle táskák, tolltartók, szemüvegtokok, varrós dobozok csaltak ki elismerő szavakat, csodálattal teli pillantásokat a néze­lődőkből. Meg­lepődtem, amikor a társainak egy új mintát magyarázó Arnóczky Zsu­zsannáról meg­tud­tam, hogy eredeti szakmája villany­szerelő:

– A Meleg­hen­germű volt az első munkahe­lyem, és onnan is mentem nyugdíjba. Folyamatos műszakban dol­goztam, férfiak között. Nagyon tetszett, mert nem volt pletykázás. Nem kíméltek amiatt, hogy nő vagyok. Én is húztam az ezres kábelt, ha kellett. Szerettem dolgozni – emlékezett vissza a gyári évekre. Mint mondja, már több mint húsz éve varrt, de a foltvarrás egészen más „műfaj”.

– A nővérem ’99-ben olvasott egy újsághirdetést egy foltvarró tanfolyamról. Hívott, és együtt mentünk. A következő lépés egy nyári debreceni foltvarró tábor volt, ahol sokat tanultam és sok barátot szereztem. Azóta is eljárok táborokba, mindig lehet újat tanulni. Emlékezetes az első takaró, amit gép alatt tűztem le. Igen megszenvedtem vele, de a mai napig használom. Magam is meglepődtem a kreativitásomon. Mindent megvarrok, személyes használati tárgyaktól a lakberendezési kiegészítőkig. Került már takaró, hátizsák, tolltartó az unokáimnak. Most adventi naptárt készítek. „Megfertőztem” a lányomat is, ő hímezni is megtanult. Terápiás hatása is van a varrásnak. Ha bánat ér, leülök, varrok. Nem fáj semmim, nem érzem az idő múlását. Másrészt, nincs szebb ajándék a saját kezünkkel készített dolgoknál. Inspiráló, ha látom az örömöt, az elismerést a megajándékozott arcán.

Módosítás: (2013. november 18. hétfő, 21:41)

 

Keresés a teljes weboldalon