Címlap Életmód Gasztronómia Az ínyesmesterség több mint hedonista bolondéria

Férfiak a konyhában

A derelyéhez hasonlító pirog is   a lengyel konyha egyik alapétele Az ételkészítés szentélye, a konyha hagyományosan a nők világa, eltekintve persze az elitszakácsok körétől, ahol még mindig elsöprő a férfiak dominanciája. Ugyanakkor az átlagos háztartásokban inkább az számít kevésbé megszokottnak, ha a teremtés koronái a hatalom jelvényét szimbolizáló távkapcsolót főzőkanálra váltva bizonyítják az élet valamennyi területén kivételesnek elkönyvelt képességeiket. Összeállításunkban ez utóbbi, vagyis a felvilágosult kategóriába tartozó dunaferres férfiak vallanak kalandozásaikról az ízek birodalmában.

 

A magyaros ízek barátja
Szakácskodásban a bátyja a példaképe Békés Lászlónak, a mechanikaüzem minőségellenőrének. Mint mondja, a jó ételek elkészítésének titkaiból talán tőle leste el a legtöbbet. Az első étel, egy „zöldborsós rakottas” még ösztönszerűen készült.
— Nagy örömömre ehetőnek bizonyult. Ekkortól kezdtem jobban érdeklődni az ételfőzés tudománya iránt. Nagyobb társaságoknak már közel negyven éve főzök, az Ifi szabadidős rendezvényein például gyakran készítem a specialitásomat, a Békés-féle vegyespörköltet, amely legalább négyfajta húsból áll. Igazi kihívás, hogy mire az étel elkészül, valamennyi húsféle egyformán puha és porhanyós legyen benne.
Az íjászok felkérésére, az első Magyaros Napok alkalmából készítettem először a Bolondvári köleses zöldelényüstöny nevű, ősi ételt, amelynek érdekessége, hogy az összetevők listáján kívül semmi mást nem tudtam róla. Muszáj volt kreatívnak lenni, de végül sikerült olyan ételt az asztalra tenni, amelyet azóta többször ismételnem kellett, és otthon is nagy kedvenccé vált. Mellette — és a bátyám által csak „tömegpusztító fegyver”-ként aposztrofált babos káposzta mellett — a sörös csülök számít favoritnak, akár mint a karácsonyi asztal egyik fő étele. Elkészítése nem túl bonyolult, a dinsztelt hagymán fehérre pirított, kockára vágott csülköt „staubolom”, fokhagymával, kevés cukorral, babérlevéllel, fehér borssal ízesítem, felöntöm sörrel, felforralom, és sütőben megsütöm.

 

A kíváncsi gourmet
Szerelmese az ízeknek Bessenyi György, az Acélmű személyügyi koordinátora. Szívesen kóstol új ételeket, és bátran áll a mégoly bonyolult gasztronómiai kihívások elé is.
— Ars poeticám egy unokatestvéremtől valaha hallott mondás: „Az evés művészet, meg kell neki adni a kellő tiszteletet.” Persze az elkészített ételek élvezetén túl legalább annyira motivál az alkotás öröme is. Az érdeklődés még a 80-es évek elejére vezethető vissza, amikor a Római városrészben működő Castellum étterem ízeivel találkoztam. Akkor éreztem először vágyat, hogy az élvezetes zamatokat megkíséreljem otthon reprodukálni. Az első művem, amivel a feleségemnek is szerettem volna imponálni, egy borzasztóan sikerült narancsos kacsa lett, de a kudarc nem vette el a kedvemet. Egyszerűbbnek mondható ételekkel, pörköltfélékkel kezdtem próbálkozni, és hamarosan jöttek a sikerélmények is.
A hazai ízek mellett szívesen ismerkedem más népek gasztrokultúrájával, különösen kedvelem az olasz és a kínai konyhát. Mióta a keleti ételek összetevőinek jó része könnyebben beszerezhető, gyakran és szívesen főzök ezekből a remekekből. Közülük a kínai konyhafilozófia kvintesszenciáját is tükröző, négyszínű fu-yung tojásnak mind az elkészítése, mind a külleme és ízvilága is igazi különlegesség.
A karácsonyi asztalra mégis inkább egy másik kedvencemet, a pikáns Sztroganoff-csirkeragut ajánlom. Nagyon hamar elkészül. A hagymán kifehéredésig sütött csirkemellhez apróra vágott ecetes uborkát, erdei gombát, sót, borsot és kevés kapribogyót adok, tejszínnel felöntöm, mustárral, citromlével ízesítem, és már készen is van a kitűnő ünnepi eledel.

Az itthonra szakadt „polák”
Születésétől magyar állampolgár, édesapja származása folytán mégis lengyelnek vallja magát Wladyslaw Wojakiewicz, az Informatikai Technológiák Igazgatóságának osztályvezetője. Állampolgársági kérelmének elbírálása még a lengyel államfő illetékes hivatala előtt rostokol, ám identitása, így a lengyel gasztrokultúrához fűződő viszonya sohasem volt kétséges.
— Bár főként a nagyszüleimnél találkoztam gyerekkoromban a lengyel konyha ételeivel, azért az is jellemző, hogy először nyolcéves koromban ettem piros színű halászlét, addig csak a lengyel módra készült hallevest ismertem.
A konyhában csak tizenöt évvel ezelőtt, édesanyám súlyos betegsége folytán kezdtem el tüsténkedni, akkor álltam neki keresgélni a gyerekként megszeretett ízeket. Így találtam rá például az egyik lengyel alapételre, a barszcz-ra, erre a céklából és káposztából készülő, ízletes levesre, amely a karácsony szenteste egyik autentikus étele. Igaz, ilyenkor a böjt miatt kizárólag hús nélkül főzik, viszont sokféle erdei gombával ízesítve.
Remek nemzeti egytálétel és a karácsonyi hagyományoknak is megfelel a székelykáposzta távoli rokonának is tartott bigos. Nagyon szeretem, de nemigen fogok hozzá, mert hosszadalmas az elkészítése, több ciklusban, napokon keresztül készül. Viszont a másik nagy kedvencem, a kapros gombaleves hamar megfőzhető, és illik a karácsonyi, ünnepi asztalra is. Az alapja vajon vagy olajon üvegesre dinsztelt hagyma, arra szeletelt gomba kerül. Fedő alatt sűrűre párolom, majd húslével feleresztem. Liszttel besűrítem, felöntöm még húslével, majd az egészet összeforralom. A végén apróra vágott kaporral még főzöm egy kicsit. Tálaláskor ízlés szerint kerül bele tejföl, bors és vágott, zöld kapor.
Gál László

Módosítás: (2013. január 07. hétfő, 11:05)

 

Keresés a teljes weboldalon