Címlap Gyári élet Végállomás: profilüzem

Érték a jó közösség

Az északi oldalon érkezik az alapanyag a gyárba, hogy a nagyolvasztón, konverteren, FAM-on, hengerműveken áthaladva, mintegy gigászi félkörívet lerajzolva, a legyártott acél egy része a lemezalakító profilüzemében kössön ki. A gyárkapuhoz közel állították fel a csarnokot, hogy a lemezekből hasított, hajlított, hegesztett profilok rövid úton hagyhassák el a vasműt.

 

Hatalmas nyíláson járnak be a kamionok. Nyári napsütésben meleg árad ezen keresztül a csarnokba, télen a fagyos hideg zúdul be. Siető, munkásruhás fiatalembertől kérek útbaigazítást az üzemvezető irodájához. A csarnok félreeső oldalához támasztották az apró építményt, amely csak pillanatnyi megállóhely az üzem folyamatos mozgásában. Jószerivel a nagy zaj, az acélszalagok hasításakor kiáradó süvítés, a profilok rakodása közben előjövő mély csengés elől húzódnak be néha az emberek, hogy megbeszélhessék az adódó feladatokat és megoldásokat.

Jövőre lesz ötvenéves az üzem, ahol másodtermékeket gyártunk – foglalja össze egy mondatban a lényeget Pálfi Tibor üzemvezető. – Több mint százféle nyitott és zárt profilt készítünk, évi száznyolcvanezer tonnát. Alapvetően három műszakos rendben dolgozunk, szabad hétvégékkel, de ha a vevők úgy kívánják, folyamatos műszakrendre állunk át. A közelmúltban is volt egy öt hónapos folyamatos szakaszunk.

Meglepődöm, amikor elárulja, pontosan értendő, hogy a vevők rendelésére gyártanak. Nevesítettek az elkészült profilok, a vevő neve szerepel a kötegeken. Szállításkor név szerint keresik meg a kért terméket a formás hegyekbe rakott profilok között. Közben a gépeket figyelem. Nem ez a legkorszerűbb profilgyártó sor Európában, de Magyarországon az egyedüli. Nagy odafigyeléssel, sok- sok kézi munkával életképes a versenytársai között. Ezzel együtt Pálfi Tibor, ha lehetne három kívánsága, új gyártósort kívánna 2016-ig, ahogyan azt már tervezték.

A csarnokban minden mozog: a gépek fölött daruk úsznak, a bejárat körül kamionok forognak. Érezhetően mindenkinek dolga van. A nagy zaj miatt pillantásokból értik egymást a munkások. Szükséges is az összedolgozás, hiszen előfordul, hogy tizenkét méter hosszú, száznyolcvan kilós profilt kell a helyére igazítaniuk. Jelenleg kétszázhuszonkét fő dolgozik az üzemben, jó részük vasasszakmával, de sokan betanított fizikai munkát végeznek. Nem csoda, hogy nőket legfeljebb az üzem közepén húzódó irodákban látni.

Könnyen megtanulhatóak a vasasszakmák Péterfi Attila műszakos csoportvezető szerint: – Férfiszabónak tanultam, egy évig dolgoztam a szakmámban, de nem akartam a ruhagyárba menni. Nem volt könnyű bejutni a vasműbe, 1979 augusztusában kezdhettem itt, a profilüzemben segédmunkásként. Több szaktanfolyamot is elvégeztem, mire a sorra kerülhettem hengerésznek. Nekem tetszett a nehéz fizikai munka és hozzászoktam a műszakrendhez is. A lányaim felnőttek, így most már igazán kipihenhetem magam egy éjszakás műszak után. Csoportvezetőként a legnehezebb feladatom megszervezni azt, hogy negyvenöt fővel, betegszabadságok, rendes szabadságok mellett is maradéktalanul teljesíteni tudjuk az elvárásokat.

Ki gondolná, hogy itt a hengerészek nevesített, személyes felelősséget vállalnak az általuk gyártott profilok minőségéért? Saját pecsétjükkel látnak el minden egyes munkadarabot. Közöttük dolgozik Fekete Zoltán is.

– Nagykarácsonyi vagyok, naponta két órát utazok a munkahelyemre és vissza. Nem bánom, mert családi házban szabadabb az élet, mint a városban. Vájár voltam, az oroszlányi bányák bezárása után, ’93-ban kerültem a profilüzembe, mint külsős munkavállaló. Kötegelőként kezdtem, majd megtanultam a hengerész szakmát. Már húsz éve dolgozom itt, kialakultak a kollegákkal a kapcsolatok, megismertem az üzemet, különböző munkaköreivel együtt. Jó a közösség, megbízható a munkahely is.

Bizonyságként megjegyzi még, hogy fia a Bánkiban kezdett, gépésznek tanul. Iskolái után akár itt is találhat majd munkát.

Vasasok dolgoznak a hasí­tó­soron  is. Csoport­ve­ze­tő­ük, Tancsa József fiatal ember: – Mostanában jubiláltam, 2003. augusztus 18-án kezdtem beállító lakatosként, előtte másfél évig a kokszolóban dolgoztam. Az állásinterjún megmutatták az üzemet, és nekem megtetszett. A műszakos beosztás is jó, hiszen változatosságot ad a munkába járáshoz, hétköznap is adódik szabadnap. Ilyenkor bármilyen ügyes-bajos dolgomat el tudom intézni. Bár megszokott a munka, de mégis mindig más, változatos a feladat. Nagyon jó a csapat – összegzi mondandóját, majd fordul vissza a géphez.

Az idegennek is feltűnő az itt dolgozók összeszokottsága, egymásra figyelése. Talán ebből is adódik, hogy két éve nem volt sérüléssel járó balesetük. Az utóbbi időben több fiatal vállalt itt munkát szakképesítéssel is. Kötegelőként, darukötözőként kezdik, mert dolgozni muszáj. Egymásra számítva, egymást megbecsülve, közösen. 

Módosítás: (2013. szeptember 17. kedd, 22:10)

 

Keresés a teljes weboldalon