Címlap Gyári élet Szakmaszeretet a patinás falak között

MOZDONYRA FEL!

Talán előbb fektették le a vasúti síneket a gyár területén, mint ahogy aszfaltozták az utakat.

Vasúton érkezik a kikötőből az érc, a szén, vasúton húzzák át az izzó nyersvassal teli üstöket a nagyolvasztótól a konverterhez és vasúton érkezik a buga a meleghengerműbe. Sajátos menetrendben, folyamatosan mozognak a mozdonyok a hozzájuk kapcsolt kocsikkal több, mint hatvan éve. Nem állhatnak le, hisz az acél- és lemezgyártás folyamatossága tonnákban mért anyagmozgatást kíván. Bár az első csapolásnál még gőzmozdony teljesített szolgálatot, a dieselvontatók is betöltötték már negyvenedik-ötvenedik évüket. Biztonságos működtetésük gondos karbantartó munkát kíván.

A vasmű „házainak” építésekor az elsők között húzták fel a mozdonyjavító épületét. Még elolvasható a letűnt kor téglára festett üzenete. Itt minden a vasútról szól. Elöl, az irodákban a falinaptárakon vonatok piroslanak, Varga Attila üzemvezetőnek vasúti pályaudvari óra mutatja az időt.

— Tanulóként 1978-ban léptem be először ebbe a műhelybe, majd ’80-ban kezdtem dízelmozdony szerelőként — magyarázza a vasutas kapcsolatokat. — A gyárban tizenkilenc mozdonyból tíz állandóan üzemel, legalább kettő tartalékban várakozik. Folyamatos a karbantartásuk, felújításuk.
Az irodából kilépve, a folyosó végi ablakon keresztül rálátni a javító csarnokára. Síneken ácsorgó mozdonyokon és körülöttük férfiak nyüzsögnek. Mozdulataikból látszik, mindegyikük pontosan tudja, milyen alkatrészhez nyúl a másik, mi a következő teendő. Világos műhelyen megyünk át, közben Varga Attila az üzemről és munkájukról beszél:

— A mozdonyok nagy része elmúlt ötvenéves. Egy re-motorizációs programot indítottunk el 2000-ben, detroiti motorokra cseréljük a régi motorokat. Először hat román mozdonyt újítottunk fel, majd két Ganz M31-es típust. Idén, az év második felében újabb két motor érkezik, két mozdony számára. Az új motorokkal jelentősen csökken az üzemanyag-felhasználás – pontos adatokat mond, tonnákban, forintokban. Azt is megtudom tőle, hogy huszonhatan dolgoznak a mozdonyjavítóban. Legtöbben dízelmozdony-szerelők, de már régóta nincs képzés, így újabban mezőgazdasági gépszerelőket, géplakatosokat tanítanak be a mozdonyok ismeretére. Jó szakemberek alkotják a műhely csapatát. Ha kell, legyártják az alkatrészeket. A nagyobb dolgokat, mint például a kerekeket, a MÁV szombathelyi javítójába küldik. Karbantartásról, felújításról beszélgetünk, de úgy érzem, képesek lennének egy új mozdonyt is legyártani. Ezen mosolygunk, azt azért elárulja az üzemvezető, a régi gárdából sokan képezték magukat.

— Jómagam az üzemmérnöki után rendszervező közgazdász diplomát szereztem. Úgy éreztem, kell a mai világban, hogy a műszaki mellett más szemszögből is átlássam az üzem működését – teszi hozzá magától értetődő természetességgel, pedig sok estét tölthetett munka után a jegyzetekkel.
Tágas, világos műhelyben laikusként elmerengek egy szétszedett motor méretein. Kilóra pontos számot mond Szabó Imre csoportvezető, amiből én arra emlékszem, a régi motor úgy négy és fél tonnás, míg az új, detroiti alig éri el a másfél tonnát, miközben ugyanakkora teljesítményre képes.

— Nekem a magyar mozdonyok a kedvenceim, nagyon jó gépek — mondja, majd sorolja mellé a logikus érveket Szabó Imre. Szavaiból kihallatszik a szakma szeretete. — Hatodikos korom óta készültem mozdonyvezetőnek vagy mozdonyszerelőnek. Minden mozdony más. A Ganz gépeit például úgy tervezték, hogy a négy és fél tonnás motornak pontos, kiegyensúlyozott, alátámasztott helye volt. Aprólékos fizikaleckét kapok tömegek mozgatásából, majd elmondja a munkafolyamatot, amelynek a vége a nagyon szigorú műszaki vizsga. Festik és fényezik is mozdonyokat, így alig hihető az évszám, amelyet a mozdony oldalán lévő táblán olvasok. Mi minden történhetett ’71-ben, amikor ez a gép elkészült és mi minden történt azóta? Megtudom azt is Szabó Imrétől, hogy a régi mozdonyok iránt érdeklődőknek még baráti köre is van.
Egy asztalon piros, sárga festékes bödönök várakoznak, hogy új színt vigyenek a patinás gépre. Az oldalánál hegeszt valaki, más az ezernyi kábel között tesz rendet. Eltűnődöm, honnan tudják a szerelők, hogy a tenyérnyi alkatrésztől a mázsás darabokig, mi hová való? Ha már szétszedték, miként tesznek a helyére minden csavart, hogyan indítják el biztonsággal?

— Összerakjuk százszázalékosan, nem lehet hibázni – győzköd Hirtling Mihály. — Én véletlenül választottam ezt a szakmát, de ’84-től itt dolgozom. Izgalmasnak tűntek ezek a nagy gépek, és összeszokott a gárda is — magyarázza munkahelyéhez kapcsolódó hűségét. — Próbajáratásokat végzünk, a vasutasoktól is kapunk munkalapot, megvizsgáljuk a levegőrendszert. Tudjuk, mi a baj, mit kell javítani.
Az üzemre, a szakmára terelődik a szó. Természetesen ismeri a gyáron kívül üzemelő mozdonytípusokat is. Olyan szeretettel, hozzáértéssel beszél egyikről-másikról, mint kedvenc autóikról a kocsik szerelmesei. Nem állom meg, megkérdezem, szokott-e vonaton utazni:

— Romantikusabb a vasút, a busz viszont gyorsabb. Legutóbb négy éve utaztam a Mátrában az erdei kisvasúton.

Éles mozdonykürt tesz pontot a beszélgetésünk végére. Mozdonyvezetők érkeztek, felszállnak a megjavított mozdonyra. Az pedig elindul, tovább, róni megszokott útvonalait…

 

Keresés a teljes weboldalon