Címlap Gyári élet Ősi mesterség napjainkban

A SZAKMAI TAPASZTALAT ÉRTÉK
Évezredes szakma a fémöntés, ősidők óta készít így szerszámokat, edényeket, szobrokat az ember. Érthető, hogy a vasmű első termelőüzeme az öntöde volt, ahol az épülő gyár gépeihez alkatrészeket készítettek. Itt öntötték többek között a folyékony fémet felfogó és szállító kokillákat, a kohó hűtőlapjait, gépek alapjait és alkatrészeit. Az ország patinás üzemeiből hozták át a szakembereket. Úgy tervezték több mint hatvan éve az üzemet, hogy négyhajós csarnokában kiszolgálják a vasműn kívül több gépgyártó igényeit is.

Küllemében alig kopott meg az elmúlt évtizedekben az üzem épülete, csak belül a lépcsők árulkodnak az időről. Egy-egy apró bronz tárggyal megmutatkozik mindenütt az öntőmesterség.
— Az öntés művészet — jelenti ki Hájas Béla üzemvezető, miközben kabátomat a lófejet formázó fogasra akasztom. Nem kételkedem, hisz művészet egy bonyolult formájú alkatrész megformázása is. Változásról, jelenről beszélgetünk. — Valamikor több mint kétszázan dolgoztak a négy hajóban, most alig hatvanan vagyunk két hajóban. A Magyar Öntészeti Szövetség egyik vezetőjeként rálátásom van a szakma helyzetére. Jelenleg kilencven különböző öntöde működik az országban, de az ISD Dunaferréhez csak az orosházi hasonló nagyságrendű. Tavaly felszámolást kezdtek Jászberényben, a kispesti öntöde is állt egy ideig, januárban indultak újra. Fejlesztések leginkább az alumíniumöntödékben figyelhetők meg, amelyek beszállítói az autó- és repülőgépgyáraknak. Mi elsősorban a vasmű berendezéseihez gyártunk egyedi alkatrészeket.
A szakmáról beszélgetünk tovább. Számomra különös, hogy egy fiatal az öntészetet választja.
— Jászberényben, az Alföld széléről nekem sem az öntőszakma jutott eszembe a továbbtanulásnál — mondja Hájas Béla —, erősáramú szakembernek készültem, csak helyhiány miatt nem kerültem be a Kandóra. Akkoriban építették Jászberényben az aprítógépgyár öntödéjét. Csábítónak tűnt a Dunaújvárosi Főiskola, a fiatal város, a szülővárosomban diploma után biztos jövő várt. Így is indult a dolog, de később nem láttam már továbblépési lehetőséget Jászberényben, Dunaújvárosban viszont ’97-ben kezdődött a technológiai váltás.
Szóba kerül a beszélgetésünkben, hogy régen megszűnt az öntőképzés, csak a régi szakemberekre számíthat az üzem. A főiskolán az anyagmérnöki szakon egyik szakirányként még választhatják a fiatalok ezt az érdekes mesterséget.
Az üzemben jól elkülönült csoportok dolgoznak együtt. Látszik, hogy mozdulatokból értik egymást. Fizikai erő kell a minták előkészítéséhez, az acélgyártáshoz, a folyékony fém öntéséhez. Itt még a lapát az egyik szerszám… Elkészültek a szekrényekkel, szabályosan sorakozva várnak a folyékony fémre. Közben az ívkemencében elkészült az acél, a daru viszi a kokillát a csapoláshoz. Közelről, távolról figyelik a csapolást, az izzó fém látványa odacsalogatja az embereket. Máris emeli a fémmel teli, vöröslő kokillát a daru, lassan lebegteti az öntőformák fölé. Kézzel tekeri az öntő a kokillát irányító kormányt, hogy pontosan a minta nyílásába folyjék az acél. Apró lángok gyúlnak munkájuk nyomán.
— Speciális szakma ez, elgondolkodtató — jegyzi meg Horváth Zoltán öntő-formázó. — Hogy miért is lettem öntő? A szomszédunkban egy fiatal srác itt tanult, ő mesélt az öntésről, mutatott fogásokat. Megragadott az érdekessége, és az, hogy félig-meddig művészet. Időnként dolgozhatunk szobrászokkal is. Szeretem az összetettebb munkákat. Elképzelem, hogyan is fog kinézni az öntvény, mindig érdekelt, mit tud kiadni magából az anyag. Az érdekesebb darabokat a tisztítóban megnézzük.
— Öntőtanulóként kezd­tem Cse­pe­len a Kos­suth Lajos Műszaki Szak­közép­iskolában — mesél a kezdetekről Húsvét Imre acélgyártó —, katonaság után kerültem ide tizenöt éve. Munka mellett szereztem meg az olvasztár képesítést, majd 2010-ben leérettségiztem. Most anyagmérnöknek tanulok a főiskolán. A kívülállókat is elragadja a folyékony fém látványa, engem is itt tartott. Úgy gondolom, az ívkemencés acélgyártás a szakma csúcsa. Mindenféle ötvözetet készítünk az öntvényekhez, nemcsak szénacélt. Érdekes a munka és itt tart a jó közösség, a család is. Fontos a stabil munkahely is, nem igazán ugrál jobbra-balra az ember.
A zárt, egyformán szögletes szekrények titokban tartják az öntvények formáját. Műszaki rajzról tervezik meg a gyártás folyamatát, a minták formáját, határozzák meg a fémbeöntés helyét, az anyag áramlását. Még hiányzik a dermedés-szimulációs program, addig fontos a tudás, a szakmai tapasztalat. A régi szakemberek mellett fiatalokat is látni.
— Gépészmérnöknek készültem, de édesanyám rábeszélt a kohómérnöki szakra – magyarázza szakmaválasztását Toriszky Gábor. — A főiskolán az öntés szakirányt választottam. Két szemeszter között egy nyarat töltöttem itt 2004-ben. Érdekelt a folyékony fémvonal, a főiskolán is ezt tanultam, idővel megszerettem a szakmát. Változatos, széles a repertoár, minden egyes öntvény egy kihívás. Fontos tudni, hová építik be az itt készült alkatrészt, milyen minőségi követelményeknek kell megfelelnie. Úgy gondolom, a szakmámnak mindig lesz jövője. Bárhova néz az ember, öntvényeket lát.
Igaza lehet, hiszen évezredek műszaki fejlődése nem talált jobb megoldást bonyolult fémformák elkészítésére az öntésnél. Miközben a technológia alkalmazza a gépesítés áldásait, az öntők tudása, felkészültsége, tapasztalata meghatározó maradt.

 

Keresés a teljes weboldalon