Címlap Sport Gólszüretet rendeztek

SZÓRAKOZTATÓ JÁTÉK, POMPÁS GÓLOK

Áprilisban a D. Kohász old boys labdarúgó csapata a Dunaferr stadionban 7-1 (4-0) arányban győzött a Sióagárd hasonkorú gárdája ellen. Május végén, szintén hazai pályán, emelték a „fordulatszámot” és 8-2 (3-1) eredménnyel verték meg a Solt gárdáját.

Rosszul indult a Huszti és Furják játékvezetők által dirigált találkozó, mert hamar vezetést szerzett a solti gárda. Azonban rövidesen átvette az irányítást a hazai együttes, de Lengyel hatalmas lövését szenzációs bravúrral védte a Bács-Kiskun megyeiek hálóőre. A hazai fölény a 24. percben góllá érett, Kákonyi nagy erővel küldte a labdát a soltiak hálójába. Később Somogyi a vezetést is megszerezte, majd ugyancsak ő büntetőből növelte az előnyt. Közben a vendégek is veszélyeztették Gyalus kapuját. A folytatásban gólt értek el a vendéglátók, aztán fordult a játék sora, Szekszárdi volt eredményes, néhány perccel később pedig Somogyi már a harmadik góljának örülhetett. Tíz perccel a lefújás előtt Lengyel mintegy 30 méterről elegánsan emelt a hosszú sarokba, aztán a remekül futballozó Kákonyi megszerezte második gólját. Közvetlenül a befejezés előtt szépített a solti gárda. A „harmadik félidőben” a remek csülökpörkölt fogyasztása mellett baráti eszmecserével zárult a találkozó.

Módosítás: (2014. június 25. szerda, 15:23)

 

Keresés a teljes weboldalon